Hosszú hónapok politikai zűrzavara után ismét van elnöke Dél-Koreának: június 3-án, meggyőző fölénnyel nyerte meg az elnökválasztást a korábbi ellenzéki vezető, I Dzsemjong. Az új elnök hivatalba lépése azonban külpolitikai szempontból is rendkívüli időszakra esik. Így az otthoni és külső kihívások közepette kérdéses, hogy a magát “pragmatikusnak’’ valló I óvatos optimizmusa be tudja-e váltani a hozzá fűzött reményeket.
Az előrehozott elnökválasztásra azután került sor Dél-Koreában, hogy az eredetileg 5 évre 2022-ben megválasztott Jun Szogjol elnök tavaly decemberben katonai szükségállapotot hirdetett, miután a parlamentben kisebbségbe került pártja elvesztette a kormányzóképességét. Az elnök döntésével túllépte a hatáskörét, mely országos tüntetés hullámot eredményezett és végül az országgyűlés alkotmányos eljárással távolította el a hivatalából. Ezt követően azonban elhúzódó belpolitikai válság vette kezdetét Dél-Koreában, több egymást váltó, ideiglenes ügyvezető elnökkel. A politikai káosz közepette kialakult veszélyes hatalmi űr mielőbbi betöltése érdekében, a csaknem 50%-os többséggel megválasztott új elnök a szokásos két hónapos átmeneti időszak nélkül, azonnal megkezdi a hivatali munkáját. Az előtte álló feladat azonban nem könnyű. Bár
I Dzsemjong beiktatásakor megígérte, hogy “egyesíti a megosztott nemzetet”, ez a feladat csupán a dél-koreai belpolitikai szinten is meglehetősen nagy kihívás.
Dél-Korában már egy ideje visszatérők a belpolitikai nehézségek és többször volt szó a reformok szükségességéről, ennek ellenére végül nem került sor érdemi változásra. Sőt, az alapvetően meghatározó alkotmánymódosítás az ország 1987-es demokratikus átmenete óta példátlan maradt. A jelenlegi politikai rendszer azonban magában hordozza egy újabb, akár a tavalyihoz hasonló politikai patthelyzet kialakulását. Dél-Koreában jelenleg szélsőséges kétpártrendszer működik, amelyben a rendkívül koncentrált elnöki hatalom tovább erősödik, miközben az ötéves, nem megújítható hivatali idő csökkenti a már hivatalban lévő elnök politikai elszámoltathatóságát. Ezzel párhuzamosan az ország politikai kultúrája is tovább erősíti a kétpárti, szélsőséges megosztottságot, amelyet mára már elsősorban érzelmi alapú kizárólagosság határoz meg, gyakran felülírva az aktuális politikai vagy akár ideológiai kérdéseket is.
Ez a belpolitikai környezet megnehezíti a kompromisszumkötés és a konszenzus lehetőségét, amely a legmegosztóbb kérdésekben, a mostanihoz hasonló kritikus külpolitikai helyzetben szükséges lenne az ország számára.
Dél-Korea külpolitikai helyzete ugyanis jelenleg korántsem könnyű. A Kim Dzsongun vezette szomszédos Észak-Koreával — amellyel az ország formálisan máig háborúban áll — még tavaly fordult komolyabbra a helyzet, miután az északi vezető 2024 januárjában ellenséges nemzetnek nyilvánította Dél-Koreát, elutasítva a békés “egyesítés” lehetőségét, amely a dél-koreai alkotmányban deklarált cél. Ráadásul Phenjan az utóbbi időben jelentős mértékben tudta javítani nukleáris katonai erejét és a rakéta-képességeit, miközben az Oroszországgal szorosabbra fűzött kapcsolata enyhítette a mélyszegénységgel küzdő országgal szembeni nemzetközi szankciók terheit, így csökkentve az autoriter vezető számára az esetleges amerikai és dél-koreai megállapodás szükségét. Ennek ellenére
az új elnök, I Dzsemjong és a progresszív Demokrata Párt alapvetően híve az északi szomszéddal szembeni nyitottabb hozzáállást promotáló ún. “napfény-diplomáciának”.
Kérdéses azonban, ez a megközelítés valóban célravezető lehet-e a jelenlegi, sok szempontból megváltozott külpolitikai felállásban. Másrészről pedig a dél-koreai társadalom is megosztott a kérdésben: egyre több felmérés állítja, hogy a dél-koreai lakosság egyre kevésbé tartja reálisnak és szükségszerűnek Korea újraegyesítését, miközben egyre többen támogatják az önálló nukleáris fegyverkezést Dél-Korea részéről. Ezzel a lépéssel azonban Dél-Korea konstruktív diplomácia helyett egyértelműen az erővel történő elrettentést választaná az északi fenyegetéssel szemben, ami sok szempontból kockázatosabb. A diplomáciai kapcsolatokhoz azonban a másik oldal szándéka is szükséges.
A választást vesztett, ellenzékbe szorult korábbi kormány, a konzervatív oldal egyértelműen egy ellenségesebb, kifejezetten elzárkózó politikát képviselt Észak-Koreával szemben, hangsúlyozva a déli ország hagyományos szövetségét az Egyesült Államokkal. A helyzet azonban ebből a szempontból is sokat változott. Donald Trump vámháborúja végül régi szövetségeseit, köztük Dél-Koreát sem kímélte, az újraválasztott elnök 25%-os vámot vetett ki az ország több, stratégiai fontosságú exportágazatára is. Továbbá a Dél-Koreában állomásozó amerikai haderő kivonását is felvetette, illetve az ezért történő nagyobb összegű pénzügyi ellenszolgáltatás szükségességét az ország részéről. Donald Trump egy korábbi, áprilisi posztja is erre utalt, megemlítve a “hajóépítést”, amely Dél-Korea egyik legkiemelkedőbb stratégiai húzóágazata, amely az amerikai fél számára is rendkívül előnyös lehetőségekkel szolgálhat.
Az amerikai haderő részvétele mindeddig megkerülhetetlen alapja volt a két ország katonai szövetségének és Dél-Korea védelmében is fontos szerepet játszott,
egy esetleges váltás tehát meghatározó lehet a két ország viszonya és Dél-Korea jövője szempontjából, de Amerika is fontos stratégiai partnert veszíthet a számára kritikus térségben.
Dél-Korea kapcsolata az Amerikai Egyesült Államokkal Kína vonatkozásában is válaszút elé kerülhet. Bár az előző, konzervatív kormány teljes mellszélességgel támogatta az amerikai álláspontot, ugyanis hagyományosan kiemelt jelentőségű volt számára Amerika szövetsége. A frissen kormányra került progresszív oldal azonban alapvetően szkeptikus az “amerikai befolyással” szemben, a jelenlegi amerikai vezetés pedig egyelőre inkább őket igazolja. I Dzsemjong hangsúlyozta, hogy Dél-Korea nem kíván konfliktusba kerülni Kínával, és a Tajvan kapcsán kialakuló, fokozatosan feszültebb helyzetből mindenképpen ki kíván maradni. Egy ilyen mértékű ellentét azonban veszélyesen kedvezhet egy radikális irányváltásnak, akár a nehézkesebbre forduló amerikai szövetség helyett egy hirtelen előnyökkel kecsegtető kínai nyitás irányába, amely Dél-Korea hagyományos szövetségi rendszere és belpolitikája kapcsán is sorsdöntő lehet az ország számára, sőt, az Egyesült Államok szempontjából is jelentős, nem éppen kellemes fordulatot eredményezhet.
Mindezek tükrében I Dzsemjong előtt nehéz, kihívásokkal teli elnökség áll.
Pragmatikus politikájának ígéretét egyrészt kivételes egyensúlyozással és józan ítélőképességgel kell párosítania, ha sikeres szeretne lenni Dél-Korea békéjének és stabilitásának megőrzésében. Másrészt azonban legalább ugyanennyi múlhat saját belpolitikai ellenfeleinek hajlandóságán, valamint a szomszédos Kína és Észak-Korea, kiegészülve a még szövetséges Egyesült Államok jövőbeli, jelenleg csekély mértékben kiszámítható lépésein, és az ezekre adott dél-koreai reakciókon.
Szemlézte: Szigeti Eszter Virág
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
